Kb. 3 éve ismertem meg, amikor a virtuális világ egyik aktív résztvevője lettem. Személyesen soha nem találkoztunk, de a
technika segítségével többek voltunk egymás számára, mint olvasók. Valahogy az első perctől megtaláltuk a közös hangot, egy húron pendültünk. Életem legmélyebb pontján "találkoztunk". Meggyőződésem, hogy a Gondviselés "sodorta utamba", mindig akkor jelentkezett, amikor igazán szükségem volt vigasztalásra, vidításra.
Ez utóbbit nagyon értette, pedig a sors nehéz terhet rótt rá. 28 éve ápolta koraszülött agyvérzés miatt teljesen mozgás- és beszédképtelen gyermekét, akit csupán órákra tudott magára hagyni.
Tudtunk egymás problémáiról, nyavalyáiról és ezekből egymást felvidítva erőt merítettünk. Soha nem gondoltam, hogy betegsége végzetes lehet és itt hagy, előre megy. Mert gyarló az ember és hajlamos azt gondolni, hogy a saját baja nagyobb a másénál.
Talán két, vagy három hete hívott, mert egy bejegyzésemben némi elkeseredettséget vélt felfedezni. Feltett szándéka volt, hogy megnevettet. Sikerült is Neki. Akkor beszéltünk utoljára.
Tegnap, matatás közben kezembe került egy kis cetli, amire kb.3 éve, a szokásos hányaveti macskakaparásommal az ő címét írtam, mikor első karácsonyi ajándékom szándékoztam postázni és telefonon bediktálta. Rácsodálkoztam, hogy jééé, ez még meg van, hogy került ez ide? Este kaptam a hírt egy másik kedves virtuális barátnőmtől, hogy Andikánk elment.
Már tudom,... tegnap, azzal a cetlivel, itt járt nálam,... elköszönni...Andikám, nyugodj békében!!
technika segítségével többek voltunk egymás számára, mint olvasók. Valahogy az első perctől megtaláltuk a közös hangot, egy húron pendültünk. Életem legmélyebb pontján "találkoztunk". Meggyőződésem, hogy a Gondviselés "sodorta utamba", mindig akkor jelentkezett, amikor igazán szükségem volt vigasztalásra, vidításra.
Ez utóbbit nagyon értette, pedig a sors nehéz terhet rótt rá. 28 éve ápolta koraszülött agyvérzés miatt teljesen mozgás- és beszédképtelen gyermekét, akit csupán órákra tudott magára hagyni.
Tudtunk egymás problémáiról, nyavalyáiról és ezekből egymást felvidítva erőt merítettünk. Soha nem gondoltam, hogy betegsége végzetes lehet és itt hagy, előre megy. Mert gyarló az ember és hajlamos azt gondolni, hogy a saját baja nagyobb a másénál.
Talán két, vagy három hete hívott, mert egy bejegyzésemben némi elkeseredettséget vélt felfedezni. Feltett szándéka volt, hogy megnevettet. Sikerült is Neki. Akkor beszéltünk utoljára.
Tegnap, matatás közben kezembe került egy kis cetli, amire kb.3 éve, a szokásos hányaveti macskakaparásommal az ő címét írtam, mikor első karácsonyi ajándékom szándékoztam postázni és telefonon bediktálta. Rácsodálkoztam, hogy jééé, ez még meg van, hogy került ez ide? Este kaptam a hírt egy másik kedves virtuális barátnőmtől, hogy Andikánk elment.
Már tudom,... tegnap, azzal a cetlivel, itt járt nálam,... elköszönni...Andikám, nyugodj békében!!
4 megjegyzés:
Nyugodjon békében! Nem tudjuk hogy ki mikor, de talán így van jól! Ahogy írtad a cetliről a gondolatodat, nekem is ez jutott eszembe !
Ó! Nagyon sajnálom! Nehéz lehet neked most.....
Igazán sajnálom! Nyugodjon békében!
Kedves Márti tegnap este eszembe jutottál hogy merre vagy? Hogy vagy?
Megjegyzés küldése