2012. 11. 26.

Hópihék, csillagok, amik már kész vannak

Az én hópelyheim
Még nem lendültem bele igazán, de az elképzelés meg van.A hópelyhekből egy karácsonyfát fogok felrakni az ablakra. A csúcsra egy csillag kerül és valószínű, hogy egy rövid fehér égősort fogok rá felragasztgatni.

                              
Az angyalkát nagyon megemlegetem, szegényke Kőmíves Kelemen módjára készült
egyszál magában egész szombat délután. Történt ugyanis, hogy mikor felleltároztam a kellékeket a vásárlás előtt, konstatáltam, hogy ragasztó van három is.Igen ám, de a három nem ért egyet. Álltukban kiszáradtak, besűrűsödtek, így szinte minden próbálkozásom kudarcra volt ítélve, végül tojás fehérjével is próbálkoztam. Amikor az angyalkám lógó helyzetbe került, szinte azonnal szétesett.

A hópehely szegénykém meg példának született, hogy lássam,van mit gyakorolnom.
Lesz ez még szebb is, jobb is...A csillagok már sokévesek, itt most az idei karbantartás után vannak. Sajnos a telefonommal jobb képet nem tudok csinálni, de legalább tudom a gépre mentést kezelni, ezért használom inkább azt.


5 megjegyzés:

mancoka kertje írta...

Nagyon szép lett az angyalkád így is! Jártam már én is hasonlóképpen ragasztóval, meg üvegfestékkel is. A végeredmény a lényeg, az pedig tetszetősre sikerült. Az a fenyöfa igen jó ötlet! Biztosan sok örömet fog szerezni már a készítése is, hát még a nézegetése. Valamelyik évben én karácsonyfa gömböket lógattam be fenyőalakban az ablakban, az is mutatós volt.
Örömteli készülődést kívánok neked!

apimami írta...

Ügyes,türelmes vagy Mártika!
Nekem sajnos nincs türelmem az elkészítésükhöz..megveszem,már amit lehet kapni.Pedig biztosan jobb lenne a lelkemnek,ha a saját készítésű ablakdíszeimet láthatnám.
Kellemes készülődést kívánok szeretettel!

G.Marta írta...

Drága Piroskám!
Lécci priviben a Hoxán írd meg a címedet,(sajnos a borítékod
nem találom)küldök Neked!! Hidd el, nagyon örülök, ha van feladatom és pláne, hogy örömet is szerezhetek vele!!!

G.Marta írta...

Kedves Mancóka, gondolom tudod, hogy gondoltam azt a fenyőfát. De ha visszalapozol, vagy a cimkék segítségével keresel, itt is megtalálod, mert beraktam.

Legyen kellemes, sikeres készülődésed!!

apimami írta...

Itt is megköszönöm Mártikám a kedvességedet! Nagyon örül a szivem,hogy ilyen kedves,önzetlen barátra találtam személyedben!!
Puszillak!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...