2015. 02. 01.

Hosszú idő után...

...lélekben és testben kicsit erősödve porolom le bejegyzéseimet és szeretettel köszöntöm minden kedves, hűséges olvasómat.  Az élettől már-már csaknem elbúcsúzva, hosszabb betegeskedés, kórházi kezelés után most úgy érzem még kaptam időt a Jó Istentől, hogy megtapasztalhassam az élet egy újabb formáját, a korlátozottság, a szinte teljes kiszolgáltatottság érzését és mindezeken felül ezeket egy új helyen, más településen, idősek otthonában fogom megélni.

Életemben sokszor tudatosult bennem, hogy az Úr a tenyerén hordoz és a Szűzanya oltalmát élvezem, hiszen élhettem volna sokkal rosszabbul is, meg régóta fájdalmakkal küzdve, de nem így történt. Ezt az új élethelyzetet is mindezekben bízva fogadom. Nagyon remélem, hogy jó helyre, kedves, jó emberek közé fogok kerülni, ami talán még jelenlegi állapotomon is képes lesz javítani. Február végére a sződligeti Kék Duna Nyugdíjas otthon lesz az új otthonom.

Mostanság a készülődés, tervezgetés zajlik a fejemben, hiszen a költözés ideje a kertek alatt. Addig még sok mindent el kell rendeznem, sok mindentől meg kell válnom és bizony-bizony az egészségi állapotom ebben eléggé korlátoz. Egy apró, kis világot kell teremtenem magamnak, ahol jelenlegi egészségi állapotom ellenére is nyugodt, békés napok következnek majd számomra.
Uram! Add, hogy így legyen!!
Minden Kedves Olvasómnak áldott, szeretetteljes vasárnapot kívánok!




10 megjegyzés:

Éva írta...

Kedves Márta! Biztos hogy jó kezekben leszel hiszen a nap minden órájában körülötted lesznek.Kívánok neked nyugodt készülődést és várakozást az új környezetedhez! Természetesen főleg jó egészséget kívánok sok szeretettel! Ha módod lesz géphez ülni, egy kis kikapcsolódásként írjál magadról !

G.Marta írta...

Köszönöm Évikém, hogy benéztél hozzám. Ha egészségem engedi és jelenlegi képességeim nem mennek minuszba, remélem több időt is képes leszek köztetek tölteni.
Szeretettel ölellek!!♥♥

Monika írta...

Drága!♥
Úgy örülök,hogy hírt adtál magadról!!!!Reménykedtem benne.:)
Bocsánat,hogy a telefonálás elcsúszott, mentségemre szolgál a mai vendégsereg,a család ,a munka....Holnap szeretnélek hívni mindenképpen!!!!
Ölellek nagy szeretettel!!!!♥

mancoka kertje írta...

Drága Mártikám! Minden reggel vártam, hogy jelentkezz, és örömmel látom hogy nemhiába! Jól indul a napom ettől az örömhírtől.
Az új életkörülményeidhez sok sikert kívánok neked, és tudom hogy minden jól alakul, hiszen látod, hogy ott fenn is nagyon vigyáznak rád. Így legyen!
A régi életed felszámolása nem lesz könnyű, ehhez nagyon sok erőt, egészséget kívánok neked!
Jobb lesz ott, hidd el, mert mindig emberek között leszel, mozgalmasabb életed lesz ott. Ha magányra vágysz, akkor is el tudsz vonulni a szobádba.
Szeretettel gondolok rád és ölellek!

G.Marta írta...

Drága Mónikám, nagyon köszönöm és várom a hívásodat!! Puszillak!!♥♥

G.Marta írta...

Mancókám, nagyon köszönöm, hogy kitartottál és megvártál. Én is reménykedem, hogy jó helyen leszek, mert itt már saját magamat is csak tehernek érzem, különösen rosszabb napjaimban.

Sajnos tudomásul kell vennem, hogy már sosem lesz úgy ahogyan volt és ehhez ezt elsősorban nekem kell elfogadnom. Puszillak Kedvesem!!♥

Horváth Emerencia írta...

Örvendek, hogy jelentkeztél! Szép napokat kívánok, kedves Márta!

Angel írta...

drága Márta,nagyon örülök,hogy jelentkeztél,annyira aggódtam érted!
szívemből kívánom,hogy ebben az új élethelyzetben is találd meg a szépet! <3

chanson írta...

Keveset vagyok gépnél mostanában, de olyan jó olvasni... Gondolok rád, imában is! Sok szép napot, verőfényest... ha nem is minden nap, de igyekszem jönni.

Unknown írta...

Kedves Márta ,köszönöm a sok szép versez és a gyönyörű fotókat .
Köszönöm a sok munkát amit bele fektettél .
Szeretettel Marika .

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...