"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsoltárok 50:15)
Talán, mert így neveltek és ezt láttam otthon,én egész életemben, minden bajomban, bánatomban az Úrhoz és a Szűzanyához fordultam. Soha nem csalatkoztam, ez mindíg egy biztos pont volt számomra. Szüleim két gyermeküket fiatalon elveszítették, mégsem hallottam Tőlük zúgolódást, inkább az önmarcangolást tapasztaltam.
Rettenetes nagy hibának tartom,hogy az elmúlt 20 év az egyházaknál és a politikában részben nem arra lett felhasználva, hogy a gyermekeknél, a fiatalságnál pótolják azt ami a szülők életéből kimaradt és emiatt még az alapot sem képesek megadni gyermekeiknek a vallásos élethez.Sajnos saját tapasztalatom, hogy minden jószándékunk ellenére, abból sosem adhatunk eleget.
Ha már beengedték a templomba a politikát, hogyan hagyhatták szó nélkül, hogy a médiákban - ami elismerten befolyásolja akarva akaratlan az izlést az értelmi, érzelmi fejlődést - ennyire elhatalmasodjon az erőszak, a trágárság?
Krízishelyzetben nincs semmi kapaszkodójuk a bajba jutottaknak, mert nincs meg bennük a hit arra, hogy van kihez fordulni, van kiben bízni. Inkább az antidepresszáns a sláger, ha kell, ha nem.. Ott , ahol tehetnének ennek érdekében nagyon kellene, hogy hatásosan fellépjenek, mert szerintem a helyzet katasztrofális, de talán még nem visszafordíthatatlan.
Hívjuk segítségül az Urat!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése