Őszi kertek érés-szaga árad,
szárazak már a zöld krumpliszárak,
csörög-zörög a málnabokor -
kerítésen túl a barna földek
vas-barázdák nyomán átpörögnek.
Átfordulnak a kietlen télbe,
kora-estbe, kósza-ködös délbe,
fázós reggel cibálja hajuk -
lesz meleg takarónk, meleg álmunk,
nem kell padláson, szalmába hálnunk,
nincsen már kakukmarcis bajunk.
Bezárkózunk a bús városokba,
a cinkéket himbáló parkokba,
Gellérthegyre nyitunk ablakot -
e szűk helyen de sok könyv is fér el,
tíz is hever fölnyitott födéllel,
telve velük ágyak, asztalok.
Azért néha még visszaüzennek
munkásszállók ágyai szívemnek,
Salgótarján, könyvtelen napok -
egy-egy kockás füzet megkeres még,
minden lapján egy magányos vers ég,
tüze máig, eddig ellobog.
Őszi kertek ásás-szaga árad,
ifjúságom földje ki nem szárad,
megforgatom, hogyha jön a tél -
falvak és városok keveregnek,
emlékei varázsló szívemnek,
míg hajamra kószán hull a dér.
Csanádi János
