2012. 09. 27.

Magamról ismét.. útravalónak a mindennapokra

"A halogatás egyszerűen ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma? Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma? Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred." (Osho)
Az én magánvéleményem:

Nagyon érdekes dolog ez a halogatás. 1980-ban váltam el az exemtől, édesanyám 1983-ban halt meg. Csaknem a haláláig a támaszom, de  nagyban befolyásolóm is volt. Testvéreim fiatalon meghaltak, apámat középiskolás koromban veszítettem el. Késői gyerekként, viszonylag fiatalon maradtam egyedül, minden támasz nélkül egyetlen gyermekemmel. 1983 volt életemben a vízválasztó.Csak ekkortól számolom a felnőtt éveimet, innentől egyedül kellett döntenem mindenben és ha hibáztam, "ettem, amit főztem", nem volt aki segítsen.

Visszagondolva ezekre az évekre, azt kell mondanom, hogy számtalan döntés előtt álltam és soha nem halogattam, El kell ismernem, hogy a tennivalókról nem mondhatom ugyanezt, mert bizony a fiókjaim pl. vártak rám heteket, sőt...
Döntéseimben talán vakmerő is voltam, de enélkül soha nem értem volna el azt, amit így elértem. Egyedül, családfenntartóként is nagy dolgokba belevágtam, felnőtt fejjel a tanulást is folytattam. A GONDVISELÉS mindig mellettem volt, talán az sem túlzás, ha azt mondom, hogy a tenyerén hordott. Igen ez relatív, mert függ attól, hogy kinek mi az elég. Vágyaimban, terveimben soha nem jártam a fellegekben, de soha nem fogytam ki belőlük. Az egyiket még be sem fejeztem, már a következőn agyaltam, közben megszállottan dolgoztam, hogy a célomat elérjem.
Ezek mindig reális, megvalósítható tervek voltak, csak azért tűntek nagy dolognak, mert egyedül kellett mindent megoldanom. Lesz ami lesz alapon, több nagy dologba is belevágtam és utólag azt mondhatom nyugodt lelkiismerettel, hogy jól tettem.
Igen, akkor még más időket éltünk, aki akart és tudott dolgozni, az előtt számtalan lehetőség volt. Csak döntenie kellett és vállalni a célért sok mindent, amit az oda vezető út hozott.

Ahogy idősödtem, különösen betegségem kezdete óta ez megváltozott. Határozatlan lettem, halogatom a dolgokat, nem bízom a kemós agyamban. Bizony el kell ismernem, hogy az utolsó évek fejleményeiben, a tétova nem hozott jót nekem. Azok a dolgok, amiken sokat rágódtam, hol így, hol úgy gondoltam, sosem hoztak sikert nekem. Fiatalabb koromban egy sorsdöntő hezitálásom volt és persze abban is rosszul  döntöttem, hiszen ellenkező esetben bárhogy is, de nem maradtam volna egyedül. Na de ez lehetne, megint egy külön fejezet.

Mindent összegezve, ha elölről kezdhetném az elmúlt 30 évet, az igazán felnőtt koromat, most is a határozottság mellett döntenék. Mindig az hozott jót számomra. Tudom ilyennek talán születni kell, ez nem lehet minden egyén számára igaz, de én a tapasztalataim alapján, földi utam vége felé közeledve ezt szánom  útravalónak minden fiatal felé. Ha olvastok, hallgassatok a vén szipirtyóra!!!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...