Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan"jó",hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.Akik a jóságot,mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
(Márai Sándor )
A tapintat pedig azt, hogy észre se vesszük őket.
(A. Schnitzler)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése