2014. 04. 14.

Gyógyító meditációk

’93-ban végeztem  az agykontroll tanfolyamot, amiről elmondhatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Mostanra már azt is tudom, hogy külön szerencsénk volt, hogy személyesen Ő volt a Mesterünk.
Utólag visszagondolva az azóta eltelt több, mint 20 évre, azt kell mondanom, hogy csodálatos hatással volt életemre, különösen munkámra, döntéseimre. Mostanság is élvezem előnyeit, hiszen betegségem kezdete óta ez támaszom, mankóm volt. Nagyon sajnálom azon betegtársaimat, akiknek javaslom az elcsendesedéseket, a gyógyító meditációkat és nem értik miről beszélek.
Pedig könyvek és hanganyag segítségével az is elkezdheti, aki még nem próbálta.
Megtapasztalni a lélek csendjét, a test minden porcikájának ellazulását, elérni azt a bizonyos alfa állapotot, áldás a testnek és a léleknek.
A mindennapi életben is van pl. olyan prózai dologban előnye, hogy 10 esetből 9x biztos, hogy a legjobb parkolóhelyet sikerül megszerezni. És ehhez pl. még meditálni sem kell!!
Már önmagában ezért érdemes ismerkedni vele. :DD
Jó pár hanganyagom van MP3-ra, de a gépről is hallgatható - amit mail-ben el tudok küldeni, ha valaki úgy érzi, hogy segítség lenne számára. Több anyag van Domján László bársonyos orgánumával, de gyógyító meditációk vannak Balogh Bélától,  Sólyom Ildikó kellemes hangjával, de van a Tiszta hangok rádióban közvetítettből is. Szóval, ha valakinek segíthetek, csak írnia kell és indítom a mailt. De a YT-n is nagyon sok van, - mint ez is - aminek segítségével meg lehet tanulni és akkor bebizonyosodik, hogy a meditáció nem valamiféle úri huncutság, bárki elsajátíthatja a saját örömére, testi, lelki épülésére.

4 megjegyzés:

mandala írta...

Nagyon szepen koszonom !!!

G.Marta írta...

Nagyon szívesen, de ezt most nem értem igazán. A mostani videót köszönted meg, vagy a szándékomat, hogy küldhetek mailben gyógyítókat?
Megnéztem a blogjaidat, elég régen
frissítetted, ezért kérdezetem itt inkább.
Ha kéred, a mail címed kellene. Annyit már tudunk, hogy legjobb a gmail, mert van ami egyáltalán nem fogadja a mérete miatt, még egyenként sem sikerült átküldenem.

Maria írta...

Szia, Márta, nekem küldj légy szíves, amit jónak látsz: csimaria@gmail.com

G.Marta írta...

Marikám a Gyógyulj hanganyag első része elment. Remélem hallgatható lesz.
Ölellek Benneteket!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...