2014. 03. 29.

Ha segíteni szeretnél...


....figyelmedbe ajánlom Zsuzsa blogjában, a kemós kezelés viszontagságait viselő betegeknek együttérzésként készítendő sapkákról szóló  bejegyzését.

Teszem ezt két okból is. Egyrészt, mert tudom, 16x átéltem, de inkább csak láttam, mi az amin keresztül mennek. Engem a Jóisten megkímélt az igazi rosszullétektől, ami annak is volt köszönhető, hogy a szívem és a súlyom miatt valójában nem kaphattam azt a dózist, amennyire szükségem lett volna. Mondhatnám irónikusan, lám a kövérségnek is vannak előnyei, de jobb ha hallgatok, mert ennek lett folyománya a nesze semmi, fogd meg jól, vagyis a 16 kezelés nem ért egyet.

Másrészt teljes szívemben dúl a lelkiismeret furdalás, mert én ebben egy öltéssel sem vehetek részt. Sajnos egy csuklótörés rossz forradása miatt a jobb kezemen nem tudom az ujjaimat szorosra zárni, ami a kisebb, vékony tárgyak stabil fogásához alapvető lenne.Régi szép időkben tudtam és szerettem kötni, horgolni. Rég volt, tán igaz sem volt...

Így max. ennyit tehetek, de azt mélyen együttérző szívvel teszem és nagyon bízom a kötősök-horgolósok segítő szándékában.

Zsuzsa blogját azon komoly okból is ajánlom, hogy nagyon kedves, mondhatnám mindenes. Minden olyan szépet, jót megtalálsz benne, ami szívet-lelket felüdíti, de ezt is Nála találtam:

Gondoltad volna, hogy...
 "...ha a világ lakosságát az arányok megtartásával kivetítenénk egy 100 fős falura, akkor az így alakulna, a lakosok közül:

57 ázsiai lenne,
21 európai,
14 amerikai (észak és dél)
8 afrikai

52 nő lenne,                     70 színes bőrű lenne,
48 férfi                              30 fehér

70 nem keresztény, és
30 keresztény lenne

89 heteroszexuális lenne
11 homoszexuális lenne

a világ vagyonának 59 %-át 6-an birtokolnák, mind a hatan az Egyesült Államokban élnének

80-an élnének létminimum alatt
70-en nem tudnának olvasni
50-en éheznének
1 haldokolna; 1 újszülött lenne
1 (igen, csak egy!) rendelkezne felsőfokú végzettséggel
1-nek lenne számítógépe

Ha ma reggel egészségesen ébredtél, akkor áldottabb vagy, mint az az egymillió ember, akik nem élik túl ezt a hetet!

Ha sohasem élted át a háború borzalmat, a fogság magányát, a kínzás, fájdalmat, vagy az éhezés reménytelenséget akkor boldogabb vagy, mint 500 millió ember a világon!

Ha templomba járhatsz anélkül, hogy ezért üldöznek, zaklatnak, letartóztatnak, megkínoznak, vagy kivégeznek, akkor áldottabb vagy, mint 3 milliárd ember a világon!

Ha van otthon ennivalód, több váltás ruhád, tető a fejed fölött, és egy ágyad, akkor gazdagabb vagy, mint az emberek 75 %-a a világon!

Ha van bankszámlád, pénz a zsebedben, és több tányér közül választhatsz, ha otthon ebédelsz, akkor a világ leggazdagabb 8 %-nak a része vagy!

Ha a szüleid élnek és meg nem váltak el, akkor ritka szerencsés vagy, mert ez nagyon keveseknek adatik meg!

Ha elolvastad ezt a levelet, akkor kétszeresen is boldog lehetsz: egyrészt, mert valaki gondolt Rád, amikor elküldte ezt a levelet, másrészt, mert 2 milliárd ember a világon egyáltalán nem tud olvasni.

2 megjegyzés:

mancoka kertje írta...

Mártikám, örülök hogy ma este még benéztem hozzád és olvashattam a bejegyzésedet. Tudok horgolni, így csatlakozom én is a készítőkhöz. Igaz, még az ajánlott blogot nem olvastam, majd ezután teszem meg. Felkeltetted az érdeklődésemet iránta.
Megosztom a fb-on is ezt a bejegyzésedet, és remélem hogy nem haragszol meg érte.
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmünket rá. Igyekszem én is segíteni, hátha sikerül valakinek örömet szerezni vele.
Szép hétvégét kívánok neked sok szeretettel Margó

G.Marta írta...

Ez nem lehet!! Én már írtam Neked ide tegnap és sehol. Hova tünt??

De a lényeg az volt, hogy nagyon köszönöm a segítő szándékod, de a Fészen már fent van, a Zsuzsa csoportja eleve onnan indította. Na de azóta biztos végig is olvastad.

Még 1x nagyon köszönöm!!!Ölellek szeretettel ♥♥

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...