2014. 02. 23.

Szómenésem lett

Olvasok sorban blogokat, naplókat...egyiket azért, mert szeretem, követem, másik csak úgy, hirtelen
megragadott, leragasztott. A napjaim ezzel telnek...sajnos csak ezzel(!), de ez mindig ráébreszt, hogy mennyire silány, semmitmondó lett az életem. De ezért is hálát adok az Úrnak, mert ha ez sem lenne, csak magammal, meg a betegségemmel foglalkoznék a nap legalább 20 órájában.

Mennyivel mozgalmasabb annak az élete, akinek nagy családja, unokái vannak, mennyire más dolgok foglalkoztatják, mint engem. De valamiért ez nekünk nem adatott meg, már kezdve a szüleimmel. Én már annak is örülök, ha valami plusz, valami váratlan jön a sablonos hétköznapokba.

Hálás vagyok, hogy munkám révén anno megismertem a számítógép világát és a vele járó lehetőségeket, így vén fejemmel is úgy-ahogy kiismerem magam, nem félek tőle. A '80-as évek elején olyan cégnél dolgoztam, ami szoftwereket készített, forgalmazott. Most már szinte hihetetlen, de volt akkor 4 év az életemben, amikor még programozni is képes voltam. Igaz, hogy akkor még a Commodore volt a sláger, meg a Robotron, de megbirkóztam vele.Azt ugyan sajnos abbahagytam, de a gép azóta is az életem, munkám része volt.
Ennek köszönhetem, hogy mostanság unalmamban belevágtam és megtanultam(?)a kép- és videószerkesztés legegyszerűbb változatát és ezzel le tudom kötni magam. Szeretem és olyan megszállottan csinálom, mintha legalábbis határidős munka lenne. Számomra ez lett a teljes extázis, a teljes kikapcsolódás. 

Igaz, hogy most is egy teljes napja próbálok egy szép Fekete István idézethez szép alapot csinálni, de nem vagyok képes összehozni. Utálom, hogy a színek a blogba felrakva teljesen mást mutatnak, mint a szerkesztőben, ezért próbálok a rengeteg begyűjtött képemből is hozzá válogatni, de nem jön az sem össze.
Vannak külön kirakott képeim, amik évek óta várják, hogy összetalálkozzanak egy szép gondolattal, de ez fordítva is igaz. Szóval nehezen szoktam megalkudni, de így is gyakran van, hogy a felrakott kép már nem tetszik, sőt még utólag törlök is.

Febr. elején belefogtam a verses, meg az idézetes blogomba, ami  már lerágott csont, hiszen annyi van már itt belőlük, hogy a Tiszát lehetne velük terelni, de nem érdekel. Valami feladatra volt szükségem, amit szükség esetén akár fekve is tudok csinálni. Na ez bejött. És élvezem. Mondjuk nem mindíg, csak majdnem 100%-ban.

Na jó, most itt hagyom abba,. mert így vasárnap délután csendes magányomban szómenésem lett...bocsika!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...