2014. 01. 14.

Bacik, vírusok ellen természetes módon

Ezt a csodaszert a t.gyógyászom tanácsára 1998-tól fogyasztom preventív
módon, kúraszerűen. Azóta én nem voltam influenzás, csak abban az évben, amikor az onkológus kötelezően elrendelte az oltást a H1N1 vírus miatt. Megfázva ugyan voltam, de azt csakis saját magamnak köszönhettem. Az első adagot már okt. elején elkészítem és egész december végéig tart az évenkénti kúrám.

Hozzávalók egy családi adaghoz,(amit természetesen felezhetsz, negyedelhetsz):

12 fej fokhagyma és 12 citrom leve.

A fokhagymát megtisztítva ledaráljuk, reszeljük, vagy turmixoljuk pépesre, majd hozzáöntjük a citromok szűrt levét, összekeverjük. Minden műveletet igyekezzünk műa. eszközzel végezni, vagy legalábbis ügyeljünk arra, hogy a massza minél kevesebb ideig érintkezzen fémmel.
Zárható üvegbe tesszük. 6 napig szobahőmérsékleten tartjuk, naponta műa.kanállal megkeverjük. A 7. naptól hűtőben tároljuk, de a kavargatást akkor sem hanyagoljuk. Az érlelési folyamat összesen 12 nap, de a 10. naptól már fogyasztható. Ekkorra már nem kell félnünk attól, hogy nem éppen kellemes ájert terjesztünk magunk körül.

Adagolása:

Minden este, lefekvés előtt, amikor már nem szándékozol semmit magadhoz venni, 1 műa.kávéskanálnyi masszát egy decire felengedsz langyos vízzel és azt apránként elkortyolgatod. Innentől kezdve az immunrendszered napról-napra izmosodik és képes lesz ellenállni minden fertőző nyavalyának., de jobban is fogsz aludni, rendben fogja tartani a vérnyomásod,  az ereket is tisztítja és csökkenti a gyulladást is, szóval összegezve egy NAGYON SOKOLDALÚ természetes gyógymód!

Előfordulhat, hogy érlelés közben a massza megzöldül, ez függ a fokhagyma fajtájától, de ez nem csökkenti a hatását!! A hozzávalókat felezheted, negyedelheted, de az érlelési idő ebben az esetben is 12 nap. Én 3 nagyobb fej fokhagymából szoktam magamnak egyszerre megcsinálni és az csaknem egy hónapra elegendő.

Jó egészséget kívánok!!

5 megjegyzés:

Éva írta...

Szeretem és hiszek a természetes gyógymódokban ezért is iszom sok gyógyteát is. Kérdésem volna hogy a fokhagymánál 12 egész fejre, vagy csak 12 cikk fokhagymára gondolsz? Kifogom próbálni talán csak a fele mennyiséggel mert szerintem én fogom az egészet egyedül meginni:)

Monika írta...

Nagyon köszönöm!!!!!!!
Este bevettem a méz és fahéj elixírt,képzeld,kidugult az orrom egy kis időre.Zseniális!
És nálunk is csak én fogom inni valószínüleg.

G.Marta írta...

Évikém, kijavítom a leírást, 12 fejről van szó. Ha csak magadra számítsz, elég egyszerre 3 nagyobb fejből megcsinálni 3 citrommal.
Remélem áldani fogod Allácskám nevét, az ő receptje. Soha ne legyen rá szükséged, de jegyezd meg a nevét.
Miskolcon az Erzsébet téren, a fürdőben van a rendelője.

G.Marta írta...

Drága Mammkám nagyon örülök ha segítettem!! Az orrdugulásra nagyon jó módszerem van, szintén az én kedvenc t.gyógyászomtól, Allától.
Cseppentős üveget csaknem tele öntesz extra szűz oliva olajjal és belecseppentesz 10-15 csepp eukaliptusz olajat, vagy vietnámi olajat. Ezt kell az orrodba felkenni, naponta legalább 3x, 1-1 alkalommal 5 cseppet.
Minden használatkor az üvegcsét alaposan fel kell rázni, Allám kötelező előírása szerint, minden elegyet min.21x

Nagyon hamar kihozza a rosszaságot belőlünk és allergiásoknak megelőzésre is nagyon jó, mert leköti az orrjáratokban a polleneket.

Nagyon remélem, hogy segítettem!!

Éva írta...

Nagyon szépen köszönöm gyors válaszodat. Szerintem is elég lesz sőt arra gondoltam hogy most csak 2 fej fokhagymát 2 citrommal próbaként! Ahogy olvastam itt az ajánlásodat az orrdugulásról. Saját tapasztalatom ha az orrom bedugul vietnámi balzsamot szoktam én is használni de csak jól beszippantom mert ha rákenem a kipirosodott orromra rettenetesen csíp.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...