Elérkezett ismét a várakozás, készülődés ideje. Visszatértem tavalyi kedvenc kreatívkodásomhoz. Ezek készültek. Méretük 25-30 cm, 2 cm-es csíkokból, így elég masszívak ahhoz, hogy ablakot díszítsenek.Vannak még szimmetria hibáik, de nem olyan súlyosak, hogy felrakásnál ne lehessen korrigálni, így eddig még mindenki örült neki, aki kapott.
2013. 11. 29.
2013. 11. 25.
2013. 11. 19.
2013. 11. 18.
2013. 11. 06.
2013. 11. 04.
Valaki mindig visszahív
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…
Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár…
…de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.
Míg van egy békés sziget a sodró áradatban,
Hol enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még érdemes a holnapot várnod,
Nyiss be az ajtón és tedd le a szíved!
Míg szólnak tehozzád, és megfogják a kezed,
Míg szavadat értik, és tudják a neved,
Addig még érdemes, addig még maradj!
Addig még muszáj tartanod magad!
Míg hívnak, és tudod, hogy oda kell érned,
Míg érzed az erőt, mi odahúz téged,
Addig még ne zárj magadra ajtót!
Addig még Te is fogadd a kopogót!
Isten az embert nem uralni szánta,
Ember az embernek legyen méltó társa!
Ha nem tudsz már mást, csak önmagadat adni,
Oszd szét a szívedet, és érdemes volt élni!
Ez így van!
"Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással
gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy
bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk."
Prof. Dr. Bagdy Emőke
bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk."
Prof. Dr. Bagdy Emőke
2013. 11. 01.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)