2013. 11. 04.

Valaki mindig visszahív

Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…
Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár…
…de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.
Míg van egy békés sziget a sodró áradatban,
Hol enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még érdemes a holnapot várnod,
Nyiss be az ajtón és tedd le a szíved!
Míg szólnak tehozzád, és megfogják a kezed,
Míg szavadat értik, és tudják a neved,
Addig még érdemes, addig még maradj!
Addig még muszáj tartanod magad!
Míg hívnak, és tudod, hogy oda kell érned,
Míg érzed az erőt, mi odahúz téged,
Addig még ne zárj magadra ajtót!
Addig még Te is fogadd a kopogót!
Isten az embert nem uralni szánta,
Ember az embernek legyen méltó társa!
Ha nem tudsz már mást, csak önmagadat adni,
Oszd szét a szívedet, és érdemes volt élni!
*Kamarás Klára*

2 megjegyzés:

Mammka írta...

Micsoda vers!!!Rólad-tőled....Ölellek!

apimami írta...

Nagyon megindító vers!
Millió puszim Neked Mártika!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...