2013. 10. 06.

Ez hiányzik...

Ha sorsom néha megtapos s bú fogja szívem át, elmondok egy csodálatos igéjű mély imát. Megnyugtató, áldott varázs árad belőle rám, s gyógyít a szent vigasztalás, míg mondogatja szám. S egyszerre nem fáj semmi sem, gond és bú nem sebez, sírok, hiszek s nehéz szívem oly könnyű, könnyű lesz.
(Áprily Lajos fordítása)

 ...nem tudok mostanában imádkozni, beszélgetni az Úrral. Elkezdem....eltévelygek, zaklatott vagyok.

Szerdán voltam az onkológusnál. Sajnos úgy néz ki, hogy nagy valószínűséggel egyszerre 3 helyen támad és még ott van a korábbról bent lévő, már két éve "alvó" negyedik is. Tudtam, hogy egyszer bekövetkezik, számítottam is rá, mégis letaglózott, hogy tényleg itt van.

Nincs értelme biopsziával meggyőződni arról, hogy rákos, vagy nem rákos, mert az lehet árthat, gyorsíthatja a folyamatot.  Így legalább  marad egy halvány remény, hogy hátha...mégse. Elmondta, hogy műtéti beavatkozás kizárt, (már 2 éve is az volt) mostanra többszörösen, mert két oldal között keresztbe nem vághatnak, egyenként meg nem bírnám ki. Kemónak, minden egyébnek sincs értelme, mert rajtam ezek eddig sem segítettek egy mm-t sem. Az elképzelésünk találkozott, mert nekem sem volt szándékomban ezekből bármelyiket végigcsinálni.

Azóta rengeteg mindent megnéztem, olvastam, meghallgattam. Egy káosz van a fejemben, amit várok, hogy ülepedjen. Kérem a Jóistent, hogy ezek között megtaláljam azt az egy utat, amivel emberhez méltón tudom
a hátralévő időmet megélni...egyelőre csak ennyit tehetek magamért.

Minden Kedves Olvasómnak derűs, szép napot kívánok!!


7 megjegyzés:

Mammka írta...

Áprilynak csodásak a versei...
Drága Mártám! Nagy erő kellett mindezt leírni! Most újra nagyon megölellek!!!!
Nem tudom,hogy ebben a helyzetben mennyire vígasztaló, de Jézus imádkozik érted!Van egy ilyen Ige a Bibliában,meg fogom keresni.
Volt egy barátnőm,aki szintén nagybeteg volt és ez volt a nagy bánata,hogy amikor már nagy fájdalmai voltak,nem tudott imádkozni.de Isten a szívet nézi és ott te tele vagy imával!
És ha énekelsz? Az énekek is imák...
Sok szeretettel!M.

Éva írta...

Nagyon sok erőt kívánok ! Próbálj ki minden fellelhető módszert és bízzál abban hogy neked sikerül könnyebbé tenni életed, ne add fel a reményt arra kérlek! Neked is nagyon szép napot kívánok sok szeretettel!

apimami írta...

Mártikám bízzál magadban,bízzál abban,hogy megtalálod a legjobb gyógymódot,amivel könnyebbé teheted napjaidat. Ehhez én neked erőt és türelmet kívánok,mert azt gondolom türelemre is szükséged van.
Azt ugye tudod Mártika,hogy én nagyon-nagyon sokat gondolok Rád?!
Ölelésem küldöm szeretettel!

G.Marta írta...

Drága Mammka, aranyos vagy, köszönöm!! Sajnos énekelni duplán nem tudok, mert a hangom régen elszállt, amikor még dohányoztam. Abban bízom, hogy előbb-utóbb lecsendesedek, mint már korábban is volt, akkor behozom imában, meditációban is a lemaradásom.♥♥

G.Marta írta...

Drága Évikém, nagyon köszönöm!! Mindent nem lehet, mert a pénztárcánk sem bírná, meg értelme sincs, mert végül nem tudnám, hogy melyik használ. Meg kell tanulnom bízni valamelyikben, aztán majd meglátjuk. ♥♥

G.Marta írta...

Drága Piroskám, nagy-nagy szeretettel ölellek és nagyon köszönöm kitartó hűségedet, biztatásodat!! Puszillak Kedvesem!♥♥

Czakó Mariann írta...

Mártika, nagyon sok erőt és kitartást kívánok !Bízom a megérzésedben, ahogy eddig is jó úton haladtál, és megtaláltad a Neked megfelelő gyógymódot! puszillak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...