2013. 03. 01.

Túl vagyok rajta

Jó, hogy alaposan felkészültem. Első nap volt koszos, poros, büdös. Sajnos nem lehetett a mestereket kizárni az erkélyre, mert a kábelek miatt az ajtó nem volt zárható. A szag volt számomra elviselhetetlen...borzasztó szaga van a flextől égő vasnak. Attól féltem, hogy befulladok, aztán rohanhatunk az ügyeletre, de végül megúsztam. A mesterek nagyon rendesek voltak, amennyire tudtak, igyekeztek kevés galibát okozni.

Sajnos másnap reggelre esett egy kis eső, na akkor lett a mocsok behordva. Na de már minden le és fel van puceválva, túl vagyunk rajta. Sajnos a policarbonát, amit mostanában használnak az üveg helyett, szinte teljesen átlátszó, hát ezt nem szeressem, annak ellenére, hogy nem szeretek az erkélyre pakolni minden felesleges kacatot, mint egyesek teszik. Ki fogok ellenszerként találni valamit.

Két oldalra csináltattam szélfogót, de csak 1 m magasságig, azt is csak Fáni miatt, mert neki nem elég az erkély, a szomszédos ablakok párkányára pályázik és emiatt már 3x leesett a harmadikról. Az utolsó esése után, csináltattam horgászhálót a kellő méretre, az volt felrakva, de hamar szétment, pedig erősebbnek gondoltam, mint a direkt e célból kapható háló.  Ezért lett a szélfogó csináltatva, de spórolási szándékkal nem a következő erkélyig.

Ma reggel érkezik a lányom Szotyossal, kérdezi, te nem látod, mit csinál Fánika az erkélyen? Nem, nem láttam. Ő lentről látta, hogy ágaskodik a szélfogó szélén, mert annak tetejére pályázik.
Uram Atyám!! Hogy magyarosan fejezzem ki magam, adtam a kakinak egy pofont, nem lehetek nyugodt, ha kiengedem. Igaza van a gyerekemnek, ha megint leesik és nem ússza meg baj nélkül(eddig sikerült neki), az orvos többe fog kerülni, mint amennyit most spóroltam. Megint beigazolódott, hogy nem mindig az olcsó a takarékos.

2 megjegyzés:

chanson írta...

Sokat gondoltam rád az elmúlt napokban... végre túl vagy rajta. :-)))

Valami fólia a polikarbonátra?

G.Marta írta...

Igen, sikerült. Én is valami ilyen megoldásra gondoltam, de azért esztétikus is legyen. Még van idő míg ki lehet ülni, addig döntés születik, mi legyen a megoldás.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...