2013. 02. 18.

Gyógyleves influenzásoknak

Harmath Csaba tudja a tutit, ez az ő recije a nlcaferól

**Hozzávalók két náthás embernek:
1 l csirke alaplé
1 fél fej vöröshagyma
6-8 chilipaprika
2 fej (!) fokhagyma, só, bors
1 dl tejszín
1 kk étkezési keményítő,
4 dkg vaj
füstölt paprikapehely (csípős) a szóráshoz
5 dkg pecorino sajt (nekem ez volt épp itthon, bármilyen jó kemény sajt megteszi)

Kevés Rama-t olvasztok egy lábosban, bele megy a hagyma finomra vágva, ezt kavargatom pár percig, de színt ne kapjon. Hozzáteszek egy gerezd fokhagymát darabolva, a többi még vár a sorára. Beleteszem a felaprított chilit és jól elkeverem. Felöntöm a csirke alaplével (vagy húslevessel, ha az van épp). Felforralom pár percig. Ekkor jön bele a maradék fokhagyma, melyet egy perc után egy botmixerrel elmixelek benne, nem akarom, hogy minden szétfőjön benne. Közben a keményítőt egy kis tejszínnel elkeverem, és már megy is bele a szép simára mixelt levesbe.

Már tálalom is, megszórva egy kis nem könnyedén olvadós keménysajttal (itt ép pecorino romano volt kéznél), majd pedig csípős füstölt paprika pehellyel, de csak a dekoráció végett.

Egy bögrényi éppen elég belőle náthaűzőnek. Csíp, de nem mar, persze chilije válogatja.**

1 megjegyzés:

Hajni írta...

Lehet nekem is kellene ebből ennem, igaz már kifelé megyek a megfázásból, de még mindig nem tökéletes a mandulám! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...