2013. 01. 22.

Tetyek, vetyek, matatok,....

...tőőőőtöm az időmet. Ez egy régi vicc csattanójának kezdete volt, amit már nem tudnék elmondani, de nagyon ráillik napjaimra.
Különös feladat semmi, csak napok óta töröm a fejem , hogy egy kerülettel kapcsolatos pályázatra mit készítsek. A hangsúly azon van, hogy a kerület értékeit kell őriznie. Kezdetben nagy volt bennem a lelkesedés, de ahogy telik az idő a keresgéléssel, egyre inkább az a gondolat foglalkoztat, hogy ezt nem nekem találták ki.
Először is azért, mert a quilling technikát szeretném használni, amit nagyon megszerettem, de ez sajnos korlátozza a lehetőségeimet.
Második és legsúlyosabb ok, hogy nem találok semmi olyat, amit ezzel megvalósíthatnék és a kerületre jellemző. Nagy baj az is, hogy én itt csak betelepülő vagyok nem ismerem a meg nem nevezett értékeket. Na de aki itt öregedett meg, az sem tud ötletet adni. Egy halat mégsem csinálhatok, mert itt folyik a Duna!!! Pedig azt nagyon tudnám csinálni.

A lánykám azt mondja csináljam a halat, hátha különdíjat adnak érte. Hahaha...Ez a 43 éves bakfitty, nagyon el van szállva ebben a kérdésben. A halacskához már be is szerzett minden anyagot, csak el kellene kezdenem.
Lehet, hogy belefogok, de csak pályázat nélkül, hogy örömet szerezzek magamnak, mert szeretem csinálni.


1 megjegyzés:

apimami írta...

Mártika!
Szerintem a halacskával is érdemes pályázni.Hisz lehet,hogy más is így gondolja,hogy halacskát nem...és akkor esélyes vagy a díjazásra.
Sok sikert kívánok Neked szeretettel!
Tényleg nem vettem észre,hogy itt is van egy druszám...de azért bezsebeltem a kedves szavakat.hihi..
Puszillak!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...