2012. 11. 29.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Hosszú-hosszú idő után, ma véletlenül a szemem elé került itt a neten és mint már annyiszor elgondolkodtatott, hogy mennyi mindenért kell köszönetet mondanom.. Pedig nem volt könnyű életem, mégis ha számot vetek magammal, el kell ismernem, hogy a Jó Isten engem a tenyerén hordott.
Napsugarak zúgása, amit hallok, 
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem, 
Istenem, istenem, istenem, 

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: 
Te voltál mindig mindenben minden, 
Boldog szimatolásaimban, 
Gyöngéd simogatásaimban 
S éles, szomorú nézéseimben. 

Ma köszönöm, hogy te voltál ott, 
Hol éreztem az életemet 
S hol dőltek, épületek az oltárok. 
Köszönöm az énértem vetett ágyat. 

Köszönöm neked az első sírást, 
Köszönöm tört szívű édesanyámat, 
Fiatalságomat és bűneimet, 
Köszönöm a kétséget, a hitet, 
A csókot és a betegséget. 

Köszönöm,hogy nem tartozok senkinek 
Másnak, csupán néked, mindenért néked. 
napsugarak zúgása, amit hallok, 
Számban nevednek jó íze van, 
Szent mennydörgést néz a két szemem, 
Istenem, istenem, istenem, 
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, 
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm 
S hogy te leszel a halál, köszönöm. 

(Ady Endre)

Tegnap én is horgoltam...papírcsíkból

Nézegetem a blogokban, ki hogyan készül már most az ünnepre, nagyon sokan horgolnak. A csuklóm arra már nem alkalmas, de mégis horgolok, csak én papírból. Íme a végeredmények:

A képen nem látszik, de a felső kettő 2 cm-es csíkokból készült ablakba, így elég nagy méretűek. Az első még hadilábon áll a szimmetriával, de sajnos javítgatni annyira nem lehet, mert végül olyan erős ragasztót sikerült beszerezni, ami szinte azonnal köt, utána pedig már képtelenség "bontani a horgolást". Csak a tépés , vagy a vágás jöhet szóba. 
A következők már jobban sikerültek, már kezdek velük megelégedni. 

2012. 11. 27.

Karácsonyi truffel


 Saját fogyasztásra, de szépen becsomagolva ajándéknak is finom és különleges, mert TE csináltad!!
 Hozzávalók:
        3 db keserű csoki (87%- os kakaót tartalmaz)
        400g cukrozott sűrített tej (tubusos, vagy dobozos)
        3 db nagy narancs (vastag héjú) reszelt héja
        1 maréknyi durvára tört, pirított dióbél (tetszés szerint)
       1 teáskanál rumaroma

Megbolondíthatod még rumban felfőzőtt, majd lehűtött mazsolával, vagy kandírozott narancshéjjal. 

Készítés:
-         csokoládét megolvasztani
-         belerakni a tejkrémet, majd összekeverni
-         belereszelni a narancshéjat
-         belekeverni az előre pirított, durvára tört dióbelet és a rum aromát
-         olajozott folpakra simítani
-         megvárni, amíg megkeményedik
-         kisebb kockákra felvágni, vagy golyóra formázni, majd kakaóporba forgatni.

Jó étvágyat kívánok hozzá! J

Honvágy szülőházamba...


... ahol sokáig éltem. Születésemtől 56 éves koromig. Nagy ház volt, méretes udvarral, bokrokkal, tujákkal, virágokkal ...sok beteljesült álommal és talán még több beteljesületlennel. 
Ha nehezen is, de be kellett látnom, hogy egyedül már nem bírok vele. A végén már 4. éve hirdettem, amikor elkelt. A lányom is, meg a barátaim is azt mondták, azért nem jelentkezik érte senki, mert valójában nem akarok tőle megválni. Ez igaz is volt. Mai napig is ha nagy ritkán magamról álmodom, mindig ott látom magam. 

Honnan jutott ez megint eszembe? Mammka blogját olvasva az aranyos csicsergők etetéséről. Igen én is csináltam, terményboltban szereztem be a hozzávaló csemegéket. Sokszor időztem a konyhaablakban lesve őket, ahogy a fenyőfa gallyai közé bebújva kerestek szélmentes, talán kicsit melegebb menedéket.  Még az éjszakát is ott töltötték, egymás mellett a különfélék.
Ezek nem is emlékek, hanem honvágy??

  
                  Álmodom a kertet, a házat 
Álmodom szerető anyámat. 
Diófa susogó levelét 
Az otthon, a család melegét. 

A hajnali kenyér illatát 
Az utcák titkos rejtett zugát. 
Távoli tájon más az élet 
Nincsenek olyan szép emlékek. 

Nézem a suhanó felleget 
Ha elszáll az otthonom felett. 
Rájuk milyen irigy vagyok 
Égető könnyeket hullatok.

(Ismeretlen)

2012. 11. 26.

Hópihék, csillagok, amik már kész vannak

Az én hópelyheim
Még nem lendültem bele igazán, de az elképzelés meg van.A hópelyhekből egy karácsonyfát fogok felrakni az ablakra. A csúcsra egy csillag kerül és valószínű, hogy egy rövid fehér égősort fogok rá felragasztgatni.

                              
Az angyalkát nagyon megemlegetem, szegényke Kőmíves Kelemen módjára készült
egyszál magában egész szombat délután. Történt ugyanis, hogy mikor felleltároztam a kellékeket a vásárlás előtt, konstatáltam, hogy ragasztó van három is.Igen ám, de a három nem ért egyet. Álltukban kiszáradtak, besűrűsödtek, így szinte minden próbálkozásom kudarcra volt ítélve, végül tojás fehérjével is próbálkoztam. Amikor az angyalkám lógó helyzetbe került, szinte azonnal szétesett.

A hópehely szegénykém meg példának született, hogy lássam,van mit gyakorolnom.
Lesz ez még szebb is, jobb is...A csillagok már sokévesek, itt most az idei karbantartás után vannak. Sajnos a telefonommal jobb képet nem tudok csinálni, de legalább tudom a gépre mentést kezelni, ezért használom inkább azt.


2012. 11. 25.

Mai szentmisét pótolandó


Drága Jó Istenem!


Van,hogy órákig,
Ülök és hallgatok,
S csak kavarognak bennem,
A fájó gondolatok!
Ide-oda kuszál,
A múlt és a jelen,
A sok bánat,szenvedés,
Melyben együtt voltál velem.
...És fogtad a kezem,
Drága Jó Istenem!
Én Rád bízom magamat,
Mert megismertelek,
S minden nap érzem,
Mély szeretetedet!
Volt egy életálmom,
Jól tudod,hogy mi az!
Helyébe mást adtál,
És rengeteg vígaszt!
Ma már látom azt is,
Te előre tudtad:
Boldog leszek másképp!
Feledjem a múltat!

Köszönöm Istenem,
Hogy sosem hagysz el engem!
Nevelj fel teljesen,
S légy velem a hitemben!
Ámen

Névnapi köszöntő a Katikáknak


2012. 11. 24.

Mi mindíg búcsuzunk

                Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Remenyik Sándor

Egy film ma estére....Az Út

Őszintén szólva mást vártam. Elgondolkodtatót, áhitatot, ami csak épphogy jelen van a film történetében, pedig ez nagy lehetőség lett volna, hiszen a film az El Caminóról szól. Olvastam olyanok naplóját, akik már részt vettek ezen a zarándok úton, és újra mennének. Az olvasottak alapján voltak elvárásaim. Mást kaptam.  De nem rossz ez sem, csak más, mint vártam.


Házi készítésű szaloncukor

Marcipános szaloncukor 

Ez a kedvenc marcipános szaloncukrom. Ha van
narancslikőrünk, használhatjuk a lekvár helyett.
Hozzávalók kb. 70-80 darabhoz:
40 dkg hámozott, őrölt mandula
30 dkg porcukor
narancslekvár
10 dkg kandírozott narancshéj
őrölt fahéj
30 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os)
pár szem keserű mandula őrölve, ha nincs, akkor keserűmandula-aroma


Keverjük össze a mandulát a porcukorral, adjunk hozzá kevés narancslekvárt, hogy gyúrható masszát kapjunk. A lekvárt kis részletekben adagoljuk, miközben gyúrjuk a masszát.
Ízesítsük apróra vágott narancshéjjal, kevés fahéjjal és pár csepp mandulaaromával. Csomagoljuk fóliába az így elkészült marcipánmasszát, és tegyük a hőtőbe kb. 1 órára,
majd formázzunk belőle szaloncukrokat.
Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, villa segítségével egyenként vonjuk be csokival a szaloncukrokat.
Tegyük hideg helyre, hogy a csokoládé visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

Rumos-diós-mazsolás

Ezt a diós szaloncukrot azért szeretem, mert egészen kevés
cukor van benne, így a dió és az étcsokoládé íze dominál
benne.
Hozzávalók kb. 70-80 darabhoz:
40 dkg darált dió
20 dkg porcukor
15 dkg mazsola
1 narancs lereszelt héja
fél dl rum (helyettesíthetjük rumaromával)
30 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os)

Keverjük össze a diót a porcukorral, adjuk hozzá a rumot, hogy gyúrható masszát kapjunk. (Egészen kis részletekben adagoljuk, miközben gyúrjuk a masszát.) Reszeljük le a megmosott narancs héját, a mazsolát aprítsuk fel, gyúrjuk össze a diómasszával. Csomagoljuk fóliába a diómasszát, és
tegyük a hűtőbe kb. 1 órára, majd formázzunk belőle szaloncukrokat. Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, villa segítségével egyenként vonjuk be csokival aszaloncukrokat. Tegyük hideg helyre, hogy a csokoládé visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

Aszalt gyümölcsös

Igazi különlegesség: a külső rész íze a népszerű kókuszgolyóét idézi, ezt pedig nagyon jól kiegészíti a különböző aszalványok gyümölcsös íze. Kicsit borzas külsejével nem biztos, hogy ez lesz a legszebb a házi szaloncukrok versenyében, de ez ne tántorítson el minket attól, hogy kipróbáljuk!

Hozzávalók kb. 70-80 darabhoz:
20 dkg aszalt szilva
10 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg mazsola
5 dkg aszalt vörös áfonya
5 dkg aszalt meggy
30 dkg fehér csokoládé
10 dkg őrölt mandula

Nagy vágódeszkán aprítsuk egészen apróra az aszalványokat. Keverjük jól össze a különböző gyümölcsöket, majd készítsünk kisméretű szaloncukor formákat. (Enyhén bevizezett kézzel könnyen megy.) Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, forgassuk meg benne egyenként a cukrokat, majd hempergessük meg őket az aprított, pirított mandulában. Rácsra téve hagyjuk megszilárdulni a csokoládét.


A csomagolással is kiélvezheted kreatívitásodat. Legegyszerűbb szalvétába csomagolni, amit a szükséges méretűre szétvághatunk. A cukorra közvetlenül ajánlatos celofánt tekerni, hogy a zsiradék ne jöjjön ki a szalvétán. Ha ajándéknak készítjük, megadhatjük a módját méterre kapható csipkével, de tortapapír is megteszi. 

Az operett világából egy szép Lehár szerzemény


Díszítés papírcsík(quilling) technikával

Ez egy nagyon tetszetős és könnyen tanulható díszítő technika.

Amit saját tapasztalatomból tudok:

1.)A papírcsíkot lehet készen venni hobbyboltban, szép színekben. De Te magadnak is darálhatsz ilyet irat-megsemmisítőn sima színes írólapokból, vagy origami papírból, de vagdoshatod is. Az A4-es lapoknak a rövidebb oldala(21 cm), amit csaknem kétszer kell venni,, mert a technika leírása szerint a csíknak 37 cm-nek kell lennie. Na ezt én rugalmasan sima ragasztással oldottam meg.

2.) Amit a bemutatóban látsz segédeszközt, azt  fogvájóból készítettem el. A hegyezett részét levágtam, a végétől számított kb.1 cm-ig kettéhasítottam, ott cellux-szal körbetekertem egy párszor, hogy ne hasadjon tovább, meg jobb legyen fogni.

3.)Ragasztónak vízzel hígítható hobby-ragasztót érdemes használni, mert más hamar sűrűsödik.

A bemutató francia nyelvű, de ne zavarjon, mert képben is mindent mutat, nem nehéz, könnyen érthető, akár uncsikákkal is lehet csinálni, hagy örüljenek.

Ezen kívül rengeteg bemutató videót találsz a YT-n

Néhány szépség:

 A képek a https://picasaweb.google.com/ oldalról származnak, Nagy Kinga képtárából

2012. 11. 22.

Neked, kedves Olvasóm!


Tudtad, hogy...

... egy teáskanál méz, és egy 1/4 teáskanál fahéj segít, ha megfáztál? Kétszer naponta 3 napig, a legjobb természetes gyógymód és nem csak megfázásra!!. Mind a méz mind a fahéj is vírusölő, antibakteriális és gombaölő. Segít húgyúti és vese fertőzés esetén, csökkenti a vércukorszintet, a vérnyomást. Úgy működik, mint egy fájdalomcsillapító  arthritis esetében.

A karthágói harangok

 
A pápai öreg kollégyiom terme
Csupa vén diákkal zsúfolásig telve.
Ajkuk néma, mint a faragott képnek,
Pedig verekedő, vad fickók lehetnek:
Több homlokon, arcon beforradt sebhelyek:
Kemény, hidegvasra valló emlékjelek:
Van kinek hiányzik félkeze, féllába...
Ilyenek is járnak Pápán iskolába.

Ki históriában kutat világeszmét,
Tudós Bocsor István professzor tart leckét.
Tavaly Debrecenben még Enyéng követje,
Alig egy fél éve még tömlöcre vetve,
Most Bécs kegyelméből, rendőrtől figyelve,
Ismét katedráján a hatalmas elme.
Tilalmas részére a honi történet,
Hanem Karthágórul s Rómárul beszélhet.
Ím beszél is bőven ékesszavú ajka,
Visszatért diákok szomjan csüggnek rajta.
 
.S a dicső Karthágó, mondja a professzor,
Végső diadalra keseredett ekkor,
Ezeréves múltját üti vala arcul,
Hogyha lemond gyáván a rátukmált harcrul.
Maga dölyfös Róma egyedül, ha támad,
Nem győz hős haragján Karthágó hadának.
Barbár Massinissa, gaz numid szövetség,
Ez pecsételé meg Karthágó elestét.

Ám Karthágó népe a bús végveszélyben
Nagyszerű halálra buzdult fel kevélyen.
A nemzeti zászlók lobogtak kibontva,
Tódultak alájuk, nőtt a had naponta,
Karthágói férfit asszony nem marasztott,
Hont védeni mentek urak és parasztok,
Kereskedőt üzlet, mesterembert szerszám
Nem kötött le többé, - beálltak ezerszám.

S a gyönge diákok az iskola padját,
Fegyverért esengve önként odahagyják...
Ó, boldog ifjak, ép erős legények,
Mint irigylik őket rokkant lábú vének!
S ezek is elmentek, nem sújthatva mással,
Sújtani az ellent bátor, bölcs tanáccsal.
Talpra pún! Fegyverre! Ne hagyd ős hazádat!
Nincs kard? - Egyenesre igazítsd kaszádat!
Nincs elég húr íjra, hogy nyilad röpítsed? -
Van hajuk a nőknek, kösd rá s azt feszítsed!
Lelkes honleányok örömest lenyírják, -
S szereli aranyhúr a harcosok íját.
De a hadhoz pénz kell s Karthágónak nincs már,
Rég rabolja Róma, kiürült a kincstár.

Karthágói delnők, híres csodaszépek,
Viselnek gyémántot, igazgyöngyös éket,
Smaragdot, rubintot, zafirt, ametisztet,
Napkeleti topázt, díszét minden dísznek -
S most leszedik sorra, ami rajtuk drága
S közkincsül teszik le honuk oltárára.
Ó, szent hazafiság magasztos tűz-láza!
Az egész Karthágót felgyújtja, felrázza.
Mindent a hazáért!...S ki-ki egyet értett:
Sem Isten, sem ember, - első a közérdek!
Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek,
És a harangokból ágyúkat öntöttek!...

Mily prelekció ez? Úgy zeng, mint az égbolt...
Eszmél a professzor, elhallgat, - elég volt.
Hogy is volt? - Karthágó, harangok és ágyú...?
Mily anakronizmus, tudatlan és bárgyú!
S mégis a teremben nem mosolyog senki,
Csönd van...tüzes arcok...s könnyezik mindenki.
Nem szól a professzor: ha még szólna: torkán
Kitörne, mely fojtja, a zokogás-orkán.
Ül sokáig némán, sóhajt keserveset:
"S Karthágó elesett."
 
Kozma Andor

Saját kezeddel....akár karácsonyi ajándéknak

A legjobb kézkrém amit Te is elkészíthetsz, de nagyon-nagyon jó a repedezett száraz sarokra is.

Összetevők: 1 rész babatestápoló, 1/2 rész vaselin és 1/2 rész E vitaminos krém, amit patikában lehet venni.

E három összetevőt robotgéppel nagyon jól eldolgozod , majd dobozokba rakod. Ajándéknak is nagyon jó, finom illatos, hatásos.Ha igazán jellegzetes illatost szeretnél, pár csepp illóolajat is tegyél bele a kedvencedből még a keverés előtt.

A sarkadra a felkenés után érdemes folpackot tenni, majd arra zoknit húzni és éjszaka így aludni.

Egy ajtódísz készítési szakaszai:
(A kellékek hobbyboltban kaphatók)



2012. 11. 21.

Hívjuk segítségül az Urat...

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsoltárok 50:15)

Talán, mert így neveltek és ezt láttam otthon,én egész életemben, minden bajomban, bánatomban az Úrhoz és a Szűzanyához fordultam. Soha nem csalatkoztam, ez mindíg egy biztos pont volt számomra. Szüleim két gyermeküket fiatalon elveszítették, mégsem hallottam Tőlük zúgolódást, inkább az önmarcangolást tapasztaltam.
Rettenetes nagy hibának tartom,hogy az elmúlt 20 év az egyházaknál és a politikában részben nem arra lett felhasználva, hogy a gyermekeknél, a fiatalságnál pótolják azt ami a szülők életéből kimaradt és emiatt még az alapot sem képesek megadni gyermekeiknek a vallásos élethez.Sajnos saját tapasztalatom, hogy minden jószándékunk ellenére, abból sosem adhatunk eleget.
Ha már beengedték a templomba a politikát, hogyan hagyhatták szó nélkül, hogy a médiákban - ami elismerten befolyásolja akarva akaratlan az izlést az értelmi, érzelmi fejlődést - ennyire elhatalmasodjon az erőszak, a trágárság?
Krízishelyzetben nincs semmi kapaszkodójuk a bajba jutottaknak, mert nincs meg bennük a hit arra, hogy van kihez fordulni, van kiben bízni. Inkább az antidepresszáns a sláger, ha kell, ha nem.. Ott , ahol tehetnének ennek érdekében nagyon kellene, hogy hatásosan fellépjenek, mert szerintem a helyzet katasztrofális, de talán még nem visszafordíthatatlan. 
Hívjuk segítségül az Urat!! 

2012. 11. 20.

Praktikus ötletek


Ha a felszolgált ételt szeretnénk díszíteni, így is tehetjük sárgarépával és petrezselyemmel.



Ha azt szeretnénk, hogy szinte lekívánkozzon a tojás héja, a főzővízbe tegyünk 1 kkanál szódabikarbónát.



A tuti jégoldó házilag készítve: 2/3 rész ecet, 1/3 rész víz. Ezt egy permetképzőben mindig tartsuk a kesztyűtartóban. Azonnal oldja a jeget, vegyszer mentes
fillérekbe kerül és nem árt a guminak, fényezésnek.


2012. 11. 19.

Őszi dal - Gável testvérek - Wass Albert


Az uborka jótékony hatásai:

A kovászos uborka leve kiváló ital, főleg a nyári hőségben igazán hűsítő, de élettani hatásai sem lebecsülendők. A kovászos érlelés hatására tejsav képződik, ami tisztítja a gyomrot és segít a normális bélflóra helyreállításában, ezért antibiotikum-kúrák után kifejezetten előnyös a fogyasztása. Ezenkívül gazdag B2 vitaminban, magnéziumban és vasban.
 
Az uborkáról általában:

Kevés kalóriát és sok biológiailag fontos anyagot tartalmaz. Különösen magas a víztartalma (96%), emellett gazdag káliumban, kálciumban, foszforban, vasban és vitaminokban (A, B1, B2, B6, C).
Az uborka héjában sok E-vitamin is felhalmozódik, ami véd a szabadgyökök káros hatásával szemben. Kiemelkedően magas az uborka szilicium tartalma is. Védi a bőrt, a hajat és a kötőszöveteket. Magjai növényi olajakat tartalmaznak.
Fontos biológiailag aktív összetevője az erepszin nevű fehérjebontó enzím is, amelynek antibiotikus és béltisztító hatása is van.
Az uborka kedvező élettani hatásai: serkenti a vese és a belek tevékenységét, salaktalanítja a szervezetet.
A kutatók nemrég egy, a hasnyálmirigyet tehermentesítő enzimet is találtak az uborkában, ezért cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása.
Az uborka levét a gyógyászatban egyes bőrápoló krémek (nyugtató, bőrpuhító, tisztító hatású) alapanyagaként használják. Az uborkatej és a reszelt uborka kiváló bőrtisztító, bőrápoló. Nemcsak szépítőszernek használják, de gyógyítani is lehet vele. Az uborkalé vagy uborkapép jótékony hűsítőként hat még az erős fájdalommal járó méhcsípésre is. Ha napégette bőrre uborkát helyezünk, nem hólyagosodik fel, mert az uborkában gyulladáscsökkentő anyagok is vannak.
Forrás: http://www.termeszetesmegoldasok.org/ephirlevel14.htm

Minden Kedves Erzsébetnek!!

Névreszóló, személyesebb üdvözlő lapokat találhatsz a képeslapos oldalamon.. Klikk rá a fejléc alatt ha érdekel!

Csak ámulok!!!


A szorobánról már hallottam, régebben tudtam is, de mostanra megint csak rácsodálkoztam...

Jó reggelt kívánok!





Megint eljött egy új nap, egy új hét, egy új lehetőség!

Kedves Olvasóm, legyen ez minden szempontból sikeres számodra!

Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak, 
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak, 
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged, 
Amíg nem kopognak üresen a léptek... 

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz, 
Amíg neked suttognak a hazai szelek. 
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak, 
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak! 

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak - 
Vállára borulhatsz az édesanyádnak! 
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD! 
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak! 

S ha majd az a ház már nem vár haza téged, 
Mikor üresen kopognak a léptek, 
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak, 
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad... 

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted, 
Amíg nem kopognak üresen a léptek, 
Csak addig menj haza, amíg haza várnak, 
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !
* Feinek György *

2012. 11. 18.

Talán az egyetlen, akire érdemes figyelni

...a Voiceből. Egy hoxás napló hívta fel rá a figyelmem erre a fiúra. A mai világban hatalmas tehetsége ellenére is  nagy bátorság és támogatás kellett ahhoz, hogy ezzel a számmal indítson. A szülői, családi háttér, a neveltetés indokolja, hogy képes legyen ilyen indíttatással is helytállni. Őszintén fogok Neki szorítani, mert egy tisztaszívű, jóhangú tehetség.

Nem néztem eddig egyik tehetségkutatót sem, két okból:
 *   nem hiszem, hogy kis hazánkban szükség van ennyi kallódó tehetség felkutatására, mert úgysem tudjuk "eltartani" őket. Egyik a másik után azért indul, hogy a kereskedelmi csatornáknak egyre nagyobb bevétele legyen a telefonos szavazásokból.
 *   kifejezetten irritál az ítészek ripacskodása, nyugat-majmolása.
Úgy látom, hogy Caramel ez alól kivétel, de már Somló is a másik oldal felé hajlik.



Bölcsességek Oliver Wendell Holmestól

 "Ne tartogass semmit egy különleges alkalomra: amíg élsz, minden nap egy különleges alkalom." 

"Aki a világot akarja jobbítani, kezdje mindjárt saját magával." 

"A pillanatnyi megérzés néha egy egész élet tapasztalatánál többet ér."
 
Oliver Wendell Holmes


Egy csokorra való jó idézet, sajnos szerzők nélkül


Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek adnak célt és reményt 

Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger 

Furcsa dolog az élet, ha nem vagy hajlandó elfogadni mást csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt! 


“Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.” 


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó:akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében 


Könnyebb találni ezer embert, akik elég bölcsek ahhoz, hogy felfedezzék az igazságot, mint egyet, aki elég rettenthetetlen ahhoz, hogy mindenféle szembenállás ellenére is kiálljon érte. 


Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.

2012. 11. 17.

Búcsúzzunk mára......az elcsendesedéshez szép dallamok


Esti ima




Én már lassan elaluszom,
hadd legyen ma csöndes éj.
Nyugodalmas, jó éjszakánk,
kerüljön minden veszély!

A mennyekből én Istenem,
vigyázz rám, míg alszom én!
Hadd legyen szép, nyugodt álmom,
boldog éjnek tengerén.

Uram, kérlek, adj erőt, hogy
ha új nap kél, friss legyek!
Rugalmas, mint fának törzse,
szilárd, mint a kőhegyek.

Az igazság ne távozzon,
mely lelkemben benne él.
Álmom bontson szép virágot,
új nap fényes reggelén!

De addig is, kérlek Uram,
vigyázz reám, hadd legyek
Védelmedben, mélyen alvó,
mosolygó, kis gyermeked!

(Alberth)


Adventre készülve

Van két napja, hogy épp csak bekukkantottam ide. Más irányú elfoglaltságom lekötött annyira, hogy estére eléggé elfáradjak., ez eredményezte, hogy innen szabadságoltam magam. Na de nem is kötelező ide minden nap írni, igaz?

A napokban döbbentem rá, hogy már csak 5 hét van karácsonyig, adventig pedig csak kettő. A készülődést az adventi díszítésekhez már el is kezdtük, a hozzávalók bevásárlása megtörtént. Tavaly elég sok hópehely épségben került le az ablakról, ezért ebből csak "feltöltésre" van szükség.


Adventi koszorú most nem fog készülni, idén csak jelzőfény kerül az ablakba, hetenként egy-egy újabb gyertyával. A horgolt karácsonyfa díszek frissítése tegnap megtörtént, ma lesznek vasalva és gombostűvel kihúzgálva száradáshoz. Az ollózott, hajtogatott díszek készítése adventig naponta fog történni, hiszen van kinek ajándékozni.

Még segédlet a pinterest.com oldalról, ha esetleg kedvet kapnál a hópelyhekhez:



Most szombat, 7.22 van...


2012. 11. 14.

Az élet szép...

Aranyosi Ervin verse:

Minden nap újra ébredünk,
s a nagy világba révedünk,
újabb utunkra indulunk,
dúdolva szép, bevált dalunk.

Minden nap újra kezdjük el,
ilyen az élet, menni kell!
Előre nézni, s tudni azt,
a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,
nehezen vonszolod magad,
a tegnap súlya válladon,
minden lépésnél hátranyom.

A mában élj és láss csodát,
élvezd virágok illatát,
a nap az égről rád nevet,
melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,
hétköznapodba költözött,
vidító szép varázslatot,
egy kedves embert, állatot,
virágokat, patakot, fát,
a szerelmet, ha rád talált,
s mindent mi jól esik neked,
élvezd az egész életet.



Megtaláltam...szinte hihetetlen...

Na nem nagy dolgot kell elképzelni, csupán olyan filmeket, amiket szeretek, de a YT-ra nincs feltöltve, más kétes honlapról meg a vírus miatt nem szívesen töltöm le. Innen nem lehet letölteni, ezért csak a linkkel szolgálhatok:

1. Ha a férfi igazán  szeret
    Meg Ryan és Andy Garcia főszereplésével egy szívemnek igen kedves film, egyrészt a szereplők miatt, másrészt a történet miatt.

http://hu.gloria.tv/?media=206224

2. Ízek, imák, szerelmek két részben Julia Roberts főszereplésével:

                  1.rész: http://hu.gloria.tv/?media=187820
         
                  2.rész: http://hu.gloria.tv/?media=187818

Őszintén szólva ettől a filmtől többet vártam, talán a főszereplő miatt. De még így is felüdülés a TV  választéka helyett.

3. Szent Lajos király hídja (történelmi kosztümös film, Robert de Niroval)

http://hu.gloria.tv/?media=206224
Ezen a honlapon sok jó, erőszakmentes, családi és romantikus filmet találsz, ha kedved van hozzá.

Jó szórakozást!!!

2012. 11. 13.

Egy aranyos, kedves film a Heidi 1. része


Ezen a honlapon sok jó filmet találhattok, de nem tudom ide feltölteni:
http://kereszteny.ucoz.hu/

Lehet válogatni!! Jó szórakozást!!

Tanítanak a fák..

"Tanítanak a fák, miként hullajtsam le múltam elfáradt hajtásait, s miként szülessek újjá. 
Tanítanak a fák, hogyan vészeljem át a viharokat, hogy ne törjek meg. 
Tanítanak a fák arra, hogy stabil legyek, de ugyanakkor kreatív, rugalmas, mozgékony és túláradó hol zsengén és frissen, hol virágokba és szeretetbe borulva, hol tüzesen, együtt a búcsúzó nappal, máskor türelmesen és meghalva, 
megadva magam az elmúlásnak. 
Tanítanak a fák, hogy legyen tartásom és ne féljek növekedni, bátran vegyem el, ami hozzá szükséges, és adjak is valamit cserébe. Tőlük tudom, hogy nem élek hiába, mert az életem mások számára otthont biztosít. És ha a vesztemre is törnének, ha el is pusztítanak, ha oly mélyen megvetem gyökereimet, újra élni fogok, mert rám is szükség van valahol, nekem is hasznomat veszi ez a világ..."
(Ismeretlen)

2012. 11. 12.

Esti dal


  

Oly jó ilyenkor este már, 
mikor az izzó nap leszáll 
s a csillag csillog csak nekem. 
Elgondolom az életem. 

Ami elmúlt és ami lesz még, 
mit rég megúntam s amit szeretnék, 
messziről nézem és nyugodtan, 
ami után egykor futottam. 

Mire az izzó arc lehül, 
a szív is békés lesz belül. 
Öröm, kétség oly messzi cseng 
és jól esik az esti csend. 

Jó így mégegyszer szemlehúnyva 
mindent végiggondolni újra, 
a lélek könnyű, mint a pára 
s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili

2012. 11. 11.

Egy film , nem a könnyű műfajból...Holt költők társasága


Vasárnapi ima (unitárius)


Örök Isten szerető jó Atyánk, ki teremtője és megtartója vagy mindennek,  szivünk  hálás  érzelmeivel  emeljük hozzád lelkünket. Hétköznapi foglalkozásunkat félbe hagyva, szent hajlékodba jöttünk. Csak azt szeretnők, ha  minden gondolatunk a Tiéd lehetne e napon. 
A mindennapi élet zsibongó zajából. örökös küzdelméből kiszakítva  magunkat hitünk és bizalmunk magasztos erejével imádunk Tégedet.Imádkozó érzések között merengünk el jóságod és szereteted csoda  dolgain, bölcsességed és hatalmad dicső alkotásain. Nevedet ajkainkra véve magasztalunk mindenért, amit velünk cselekedtél. 
Légy áldva, hogy most is színed eleibe bocsátottál, hogy lelkünk imáját Hozzád  küldjük oltalmadért, jóságodért s megelégedést keresve, el nem múló,  megmaradó kincsekért fohászkodjunk.  
Megbocsátó lelked erejével ölelj magadhoz minden sorsban és  helyzetben. Tedd gazdag áldások forrásává reánk nézve azokat a  pilla natokat, melyekben imádkozó szívvel előtted  állunk. Add, hogy Szent  Fiad, az Úr Jézus szelleméből nyerjünk most új erőt a küzdelemre. 
Ápold bennünk a tiszt hitet növeld bizalmunkat gondviselésed erejében, töltsd meg szívünket azzal a szeretettel, mellyel Jézus  szertejárt és jót tett mindenekkel. Szent fiad nevében kérünk, halIgasd  meg könyörgésünket most és mindörökké. Ámen.

2012. 11. 10.

Különös művészetek 2.

A chilei Fabian Gaete Maureirát a világ leggyorsabb ujjfestőjeként tartják számon. Az alkotási folyamat döbbenetes: Fabian mindössze néhány mozdulattal, pár perc alatt alkot szemet gyönyörködtető festményeket, melyeknek a járókelők is csodájára járnak.

A magát impresszionistának valló, blogot is vezető művész sebessége mellett a színérzéke és a pontossága is bámulatos: ujjának egy-egy vonásával a másodperc töredéke alatt alkot vízesést, fákat, vagy épp a vízen tükröződő napfényt. 
                             
         @@@@@@@@@@@@@@@@@

         Pillantsatok ezekre a csodálatos képekre, s próbáljátok megtippelni, milyen technikával készültek! Nem megy?

                             


Az orosz Alexander Yurkov évtizedek óta tökéletesíti ezt a módszert, s az embernek általában tátva marad a szája, amikor megtudja, hogy valójában egyetlen ecsetvonás sem található ezeken a gyönyörű "festményeken".


A most 77 éves művész ugyanis semmi mást nem használ, csak a fantáziáját, ragasztót, és természetes növényi részeket, mint szárított leveleket, préselt virágszirmokat, füvet és hasonlókat.

Művei százával vannak kiállítva Nyizsnyij Novgorodban található galériájában, de néhányat mi is megosztunk veletek, hogy ti is csodájára járhassatok az emberi türelemnek és alkotótehetségnek. Fantasztikusak ezek a színek, és milyen valósághű mindegyik! Bámulatos!

Forrás:neon.hu

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...