Imádság... Szép Ernő tollából

Ki űlsz az égben a vihar felett,

Én istenem hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem és ajkam dadog,

Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel ha haragod vagyon,

A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,

Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá istenem, atyám,

El ne vesszen a sötét éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,

Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,

Hogy nem szokott senkit se bántani,

Lassú dallal szeretne szántani.

Édes istenem, te tudod magad,

A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,

Milyen takaros, mily kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,

Te hallod hogy beszél: édes anyám.

Te tudod a barna kenyér ízét,

Te tudod a Tisza szőke vizét.

Te tudod, hogy itt milyen szívesen

Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,

Édes szőllőnket tudod a hegyen.

S keserű könnyeink tudod, Uram,

Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,

S hogy víg esztendőt várunk mindenér

S hisszük, hogy lesz még szőllő, lágy kenyér.

Oh keljetek a magyart védeni,

Ti istennek fényes cselédei:

Uradnak mondd el forró, drága Nap,

Hogy kedveled te délibábodat.

Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,

Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek,

Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog...

Könyörögjetek értünk, csillagok!