2012. 10. 20.

Ma mozgalmas napom volt...

...amibe nem is kicsit belefáradtam. Sajnos nagyon kevés kell, hogy totál kifáradjak.
Sütöttem tökös-mákos rétest, le is fotóztam, de a recijével együtt már csak holnap
fogom bemutatni.
Gombapaprikást főztem vargányából. A lányom volt a Lehel piacon, mondhatnám aranyáron vette (600 Ft/10 dkg). Igaz csak 25 dkg-ot kértem, de azt is elég volt kifizetni. De egy évben egyszer csak megengedem magamnak. Hjaaaa, régi szép idők, amikor a Bükkbe, meg Zemplénbe mentünk ősszel az erdőbe gombázni, még télire is tudtam szárítani.

Ami nagyon kivette az erőmet, az az 1 liter házi tejföl volt 4 dl tejszínnel. Igen nagy volt bennem az elhatározás, hogy én ezekből vajat fogok köpülni a robottal.
Engem nem is vaj izgatott, hanem az igazi író emléke, benne pici vajdarabokkal.
Szegény anyámmal csináltam utoljára úgy, hogy egy 5 l-es üvegben ráztuk felváltva.
Hát bennem is nagy volt az elhatározás, de a tejfölben is, hogy márbizony ő megmarad tejfölnek, bármit is csinálok.
Először szépen fel is habosodott, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de csak eddig jutottunk ketten egymással. Innentől bármit csináltam, nem lett vaj, így író sem. Pedig egy jó fél óra robotgép  után áttértem a kézi mixerre, de így sem lett eredmény.

Nem tudom mi volt a baj, de a dolog nem jött össze. Még jó,hogy elrontani nem rontotta el a művelet a tejfölt, csupán lazább, hígabb lett, kicsit még habos is.
Tehát vagy a leves volt görbe, vagy a tányér nem volt egyenes, de nálam ez a
mások által dicsőített technika  nem vált be. Esetleg az a tejföl meg a tejszin nem is bocából van???

5 megjegyzés:

mancoka kertje írta...

Nagyon sajnálom a félre sikerült vaj köpülésedet! Az én emlékeimben is él a finom vaj és író, de még nem jutottam el odáig hogy ki is próbáljam a készítését. Nagyon megörültem amikor a boltban találkoztam az "íróval", de aztán a csalódásom még nagyobb volt, mert a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Legutóbb Ukrajnában vettem igazi házi vajat, az íze még mindig a számban van.
Szerintem is a tejszínnel lehetett valami gubanc.
A házi tejfölt, nagy ritkán, ha hozzájutok, akkor én ki szoktam sütni (ez nálunk a vajalja). Nagyon finom tud lenni, de nem olcsó mulatság!
Itt bizony most is van vargánya gomba, de nehéz megtalálni (1500Ft/kg-ért kinálják itt az utcában) Mi is rászántuk magunkat a minap, de nem találtunk még egy darabot sem.
Kellemes hétvégét Neked!

apimami írta...

A tejszín és a tejföl már nem a régi Mártika!
Sajnálom,hogy hiába fárasztottad magad.
Én is szoktam venni vargánya gombát és én gombagulyást készítek belőle.Imádom!!!!
Puszim küldöm!

G.Marta írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
G.Marta írta...

Drága Mancókám, ha ott 1500 Ft-ért adják kílóját és anyagilag is megengedheted magadnak, ragadd meg az alkalmat. Itt 6000 Ft kilója, igaz szépen megtisztítva, tönkje félbevágva, hogy a kuncsaft lássa, nem kukacost vesz.
No de akkor is!!! Drágább, mint a marha bélszín.

Mi anno főleg Pálháza, Kőkapu környékére jártunk gombázni, ott volt ismerős, no meg üdülő is. Mondanám, hogy ragyogó idő van, nosza,
rajta, de a mai benzinárak mellett megfontolandó.

Legyen nagyon kellemes, szép
hétvégétek, ünnepetek!! Pusza

G.Marta írta...

Drága Piroskám, állítólag házi tejfölt vettünk,a tejszín volt bolti(bio). A neten több helyen is van cikk róla, hogyan készítsünk otthon vajat.Hát ez lett az eredmény.
De majd megmondom a lányomnak, ha legközelebb piacozik, az íróra kérdezzen rá, mert én arra vágyom. Tudod Piroskám, október van a 10.hónap. Már túlhordásom van.

Én a gombák közül a vargányát szeretem legjobban, de ilyen árak mellett, csak egyszer engedem meg a pénztárcámnak.
De nagyon finom lett!!!

Legyen nagyon szép pihis hétvégétek!! Puszillak drágám!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...